Csillagjegyekhez illő gyógyító ásványok

Tempelfit

A gyógyító ásványok ősidők óta nagy szerepet játszanak az ember lelki és fizikai egészsége megőrzésében. Minden gyógyító ásványnak meg van a maga szerepe, másképpen fejtik ki jótékony hatásukat és más – más módon befolyásolják az ember lelki és testi világát. Sokan az alapján választanak gyógyító ásványokat, hogy melyik illik a csillagjegyükhöz.

Mivel azonban több ásvány is tartozik egy-egy csillagjegyhez, ezért biztosan lehet olyan ásványt találni, amelyik megszólít, amely megérinti a lelket és segít a gyógyulásban. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy úgy válasszunk a gyógyító ásványok közül, hogy az valóban hozzánk illő legyen, érezzük az ásvány rezgéseit, jótékony hatását. Csak azért sose válasszunk egy ásványt, mert az általános elmélet szerint éppen az illene hozzánk. Ha nem tetszik, nem érezzük azt, hogy szívesen hordanánk, akkor inkább hagyjuk és keressünk olyant, ami tetszik, amiben megfog valami, még ha nem is illik éppen a csillagjegyünkhöz.

Ahogyan már említettük egy – egy csillagjegyhez több gyógyító ásvány is illik, így például, ha Bika a csillagjegyünk, akkor választhatunk az achát, amazonit, zafír, jáde, rózsakvarc, mohaachát ásványok közül.

Természetesen ezek közül csak azt válasszuk, amely valamilyen érzést vált ki belőlünk, egyértelműen a pozitív érzelmekre kell összpontosítani, és figyelni kell testünk minden egyes jelzésére. A Bika csillagjegy mellett például a Mérlegek keresgélhetnek az akvamarin, aventurin, amazonit, rózsakvarc, rodokrozit, turmalin ásványok között. Azt tudni kell, hogy a gyógyító ásványok között a rózsakvarc az az ásvány, amelyik szinte az összes csillagjegyhez illő kő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Modern és hatékony szerkezet a Husqvarna robotfűnyíró

Amennyiben eldöntöttük, hogy a kert teljes felületét vagy jelentős részét gyeppel telepítjük be, akkor mindenképpen számítanunk kell arra, hogy a lendületes növekedés miatt néhány hetente vágni kell a növényzetet. Természetesen a munkát kiadhatjuk a kezünkből és nem csak úgy, hogy egy kertészre bízzuk azt. A Husqvarna robotfűnyíró kifejezetten azért született […]
Husqvarna robotfűnyíró

Subscribe US Now